Stephenie Meyer - Újhold

     Az Alkonyat után rögtön nekikezdtem a folytatásnak, az Újholdnak. Nem sok jót reméltem tőle, mert a film sem nyűgözött le, de hát a könyv más... ezért adtam neki egy esélyt. Mit is mondjak... egy kis bevezető után, olvashatjátok.

     Bella boldog Edwarddal, de egy szülinapi incidens után, vámpírszerelme közli, hogy a család elköltözik, és ő is velük tart. Az elhagyás tönkreteszi Bellát, élő zombit csinál belőle, s a fájdalmat csak egyvalaki egyre erősödőbb barátsága tudja feledtetni, az indiánfiú Jacobé, aki többet érez iránta, mint kellene. Ám egy nap, egy veszélyes szituáció közepette a lány meghallja igaz szerelme hangját, aki óva inti minden bajtól. Bella ettől kezdve üldözi Edward tiszta hangját, ezért egyre több extrém helyzetbe keveredik, de egy félreszámolt sziklaugrás, majdnem végez vele.
Közben Forks erdőségében sorra tűnnek el a turisták, óriásmedve-támadásokról beszélnek, amikről később kiderül, hogy hamisak, mert medvék helyett, óriásfarkasok portyáznak a környéken. És nem is akármilyenek:  védelmezők, akiknek feladata a vámpírok távol tartása az emberektől. De Bella meglepetése itt nem ér véget, ugyanis megtudja, hogy a falka, farkasokká átváltozni képes, indián fiatalok, s akik közül az egyik, a legjobb barátja, Jake.

     A történet ott folytatódik, ahol az Alkonyat abbamaradt: Bella és Edward állandóan egymásban gyönyörködik, ami már az első kötetben is unalmas volt. Szeretem a romantikát, de ez már tényleg sok, úgyhogy amikor Edward eltűnt a színről - egy időre-, megkönnyebbültem. Már csak azért is, mert a történet haladt a Jacob szál felé. A filmben nem szeretem Jacob-ot, de meglepődtem, mert a könyvben nagyon szimpatikus figura. Nem úgy, mint Bella. Megértem, hogy fáj a szíve, mert elhagyta a szerelme, de az nem fair, hogy szegény Jake-et így kihasználta, aki őszintén beleszeretett. Ha annyira barátokra vágyott, minimum ott volt Angela, aki szívesen beszélgetett vele. De nem, neki bolondítania kellett egy kisfiút, és még a tulajdonának is tekintette. Egy jó pofon kellett volna a lánynak, hogy észhez térjen... szerintem. És az az örökös nyávogás, hát komolyan, egy idő után én is depressziós lettem tőle. Lehet ha úgy jártam volna mint ő, maradéktalanul megértettem volna; de Meyer-el kicsit elszaladt a ló, azt hiszem a rengeteg depis rész írásakor őt is elkapta ez az állapot, aminek több száz oldal lett a jutalma. Én meg csak tekergettem a lapokat, hogy legyen már vége, jöjjenek a farkasok, és jöjjön vissza Ed is. És újra megjelent, hála az égnek, de nem azért örültem neki mert hiányzott, hanem mert tudtam, már nincs sok hátra ebből a könyvből.
A karakterek közül Jacob lett a kedvenc, de Alice is egész jófej. És Charlie is szimpibb lett, főleg amikor kitálalt Alice-nek Bella állapotát illetően. Azt hittem, csak egy vak zsaru, de ebben a kötetben látszik, hogy egy aggódó apa.
Bella és Edward nem fogott meg ebben a részben, annyira gyászhuszárok voltak mindketten, örökös savanyúságukkal, a természetellenes szerelmi problémájukkal a falra bírtak kergetni. Azért még él bennem a remény, hogy a folytatásokban jobban összecsiszolódnak, és nem fognak minden mondatnál elájulni egymás arcától, tökéletességétől, csodálatosságától... ááá... ideje kicsit felnőttesebben kezelni a kapcsolatukat. Míg el nem felejtem: nagyon zavart Bellánál az, hogy a szüleit a keresztnevükön szólította, még ha magában is. A Charlien nem csodálkozom, mert nem mellette nőtt fel, egy kicsit idegenek voltak egymásnak, de az édesanyját, azt, aki minden percben vele volt, nem kellett volna csak úgy le Reneé-zni.  
A vége meg olyan volt amilyen, a Volterrás rész nem volt rossz, bár izgalmasabb is lehetett volna. Az egyetlen izgis és elborzasztó a turistacsoport esete volt, ami után ismét unalom jött. De Bella legalább már nem depizett tovább, és előjött akaratos énje.

6/10  

Leslie L. Lawrence - Mogyoróallergia

     Nemrég végeztem Lawrence bácsi új regénysorozatának második kötetével, a Mogyoróallergiával.
Eddig a szerzőtől nem sok könyvet olvastam, sőt A villogó fények kolostora  és az Álmaim asszonyán kívül semmit sem, de talán nem is baj. Mert valljuk be, egy idő után, amikor egy szerző több tucat könyvet rak le az asztalra, előbb-utóbb néhány régi részletet átültet az új szerzeményeibe. Ezért jó, hogy nem ismerem igazán a műveit, mert ahogy az Álmaim asszonya, úgy kötött le a Mogyoróallergia is - számomra - újdonságaival.

     Debby immár nagykorú, egyetemista, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve, gyógyszerészetet tanul. Próbál megszabadulni négy évvel ezelőtti emlékeitől, de a sors nem hagyja nyugodtan élni, és a titokzatos szellemasszony sem. Mert egy nap tragédia történik az egyetem környékén: egy fiatal lányt holtan találnak a közeli kis tónál; majd egy riporternőt, akit a mogyoróallergiája küldött a másvilágra. Őket további esetek követik, Debbynek pedig minden igyekezete ellenére muszáj belekeverednie az ügyekbe. Ám nyomozása nem sokáig marad titokban, mert a gyilkos egyre gyakrabban kezd az életére törni.

   
     Ez a kötet nagyon bejött! Bár nem mindenben...
Az első rész óta sok regényév telt el, és örülök, hogy Debby nagylány lett. Már korántsem az a kis minden-lében-kanál kis fruska, mint az első kötetben; megfontoltabb, óvatosabb. Nagy trauma érte őt annak idején, amit próbál elfelejteni, de régi barátja Zsiráf, azaz Morgan és az ő titokzatos asszonya tesz róla, hogy felidézze a múltat, és a benne megbúvó nyomozó, ismét a felszínre törjön.
Nagyon sokat nevettem olvasáskor, sokkal több humort tartalmaz, mint az Álmaim asszonya. A történet egy kis bevezető után megint csak gyilkosságokkal folytatódik, aminek felgöngyölítését már a vég előtt kb húsz, harminc oldallal sikerült megejtenem. Ügyesen játszott velem Lawrence bácsi, mert néha teljesen összezavart az információival, és mellényúltam a gyilkos(? ;)) kilétét illetően. De egy elszórt mondatnál összeállt a kirakós, és kicsit csalódtam. Túl hamar rálehetett jönni nemcsak a bűnös kilétére, de az okokra is. Hiányoltam azt a paff érzést, amit az első kötet okozott. Meg az is zavart, hogy Debbyt szinte minden szembejövő férfi feleségül akart kérni. Ez már túlzás volt, szerintem. Az pedig idegesítő, hogy a drága hősnő akárhányszor mászkált/úszkált egy-egy "magányos" helyen, és furcsa hangokat hallott, állandóan elkiabálta magát: van ott valaki? Hát persze hogy van csibém, sőt... gyakrabban be kellett volna álomasszonykának fognia védelmezettje száját. De gondolom kitaláljátok, hogy rendszerint megússza a galibákat. Amiből van szép számmal, és nagyon jóra sikeredtek. Dög leszek, mert nekem azok a kedvenc részeim, amikben Debbyt megpróbálják eltenni láb alól. :P Izgik, van bennük feszültség, szépen ám. Meg aztán a leányzó tett/mondott  néhány olyan dolgot, amin fetrengtem a röhögéstől. Például, amikor húzta a mézes madzagot Mike előtt. XDXDXD
Nagyon tetszik Debby ravaszsága, néha tényleg meglepett. Ártatlan cselekedeteivel olyan bizonyítékokra tett szert, amik eszembe sem jutottak. Ujjlenyomatokat és DNS mintákat nagyon jól tud gyűjtögetni, bár nem követném a példáját. :P

Nagyon kellemes, izgalmas, és vicces olvasmány volt, még ha akadnak buktatói is.
Az utolsó oldalak egyikén 2013-ra ígérik a folytatást, hát rajtam nem múlik, én már nagyon várom! :) De remélem nem ugrunk előre még négy évet az időben, és abban is bízom, hogy Debby életében Zsiráf egyre fontosabb szerepet tölt majd be.

9/10            

Lissa Price - A testbérlők

     Nagyon akartam ezt a könyvet eredetiben, de nem jött össze. :/ Viszont még mindig akarom a polcomra, és meg is lesz! :) Nekem kicsit nagyon nehéz beszerezni az áhított könyveket, ezért először e-bookban próbálom őket levadászni. Lissa Price ezen munkáját is netről töltöttem, és eddig ezzel a könyvvel tartom a rekordom. Három nap alatt sikerült kiolvasnom ezt az Éhezők Viadala szerű történetet, amit szerintem méltóképpen emlegetnek egy lapon Suzanne Collins best-sellerével.

     Egy évvel ezelőtt Amerikát spórabombákkal támadták meg. A vírus ellen először a kiskorúakat, és az időseket oltották be, ám a felnőtt nemzedéknek már nem jutott időben ellenszer, mindannyian meghaltak. 

Callie Woodland ebben az új világban próbálja túlélni a mindennapokat beteg öccsével, és jó barátjával, Michael-el. Törvényes gondviselő híján önkényes lakásfoglalók, gyakran bujkálnak a helyi marsallok elől, akik sintér módjára gyűjtik be az utcagyerekeket. Úgy tűnik nincs menekvés ebből az életből, ám Callie egy nap tudomást szerez egy Elsőrendű Állomás nevű helyről, ami kiutat jelenthet a nyomorból. Csak egy dolgot kell tennie: bérbe adni a testét, ami fölött egy számítógépes program során, egy szenior veszi át az uralmat, hogy újra fiatalként éljen egy darabig. Ám egy nap hiba csúszik a programba, mert egy bérlés során Callie magához tér.     

     Nagyszerű, zseniális, lebilincselő történet! Minden percét élveztem, többször is újraolvasnám, és türelmetlenül várom a folytatást! 

A sztori egy újabb háború következményeit meséli el, amit csak a tinédzserek, és a megnőtt életkorral rendelkező idősek élnek túl, egy oltásnak köszönhetően. És mivel a szülők sorra meghaltak, ezért a gyerekek utcára kerültek, út és példamutatás hiányában pedig a többség züllik. Ezért az idős vezetők a marsallok által begyűjtik, és intézetbe zárják őket. Persze nem mindenkit, mert aki tud elszökik és bujdos, vagy ha van törvényes képviselője, rokona, akkor az nyugodtan élhet. A történet főszereplőjének az előbbi jutott, miután anyja meghalt, tudós apja pedig eltűnt, és valószínűleg megfertőződött. Callie magára maradt kisöccsével, és egy fiúval, aki állandó segítője. Az egyetlen ember, akire számíthat a nehéz időkben. De egy nap nagyon kicsin múlt, hogy elkapják őket, ezért a lány úgy dönt, jelentkezik a "testbanknál", és bérbe adja azt, amije van: jelenesetben a testét. Mint azt már a bevezetőben olvashattátok, a testbank egy számítógépes programnak, és egy chipnek köszönhetően az alany tudatát elválasztja a testétől, és egy másik illető tudatát helyezi át a bérelt testbe. Az eredeti gazda úgy érzi magát, mintha aludna, amíg a testét egy bérlő, vagyis egy idős, "szépkorú" irányítja, mintha a sajátja lenne. Callie sürgősen pénzhez akar jutni, hogy öccsét biztonságban tudja, ezért vállalja el a munkát. De a bank csak három bérlés után fizet. A lány bevállalja, de az utolsó, egy hónapig tartó "munkánál" valami gond lesz az összeköttetéssel, és egy klubban magához tér. Nem megy vissza az Állomásra, mert attól tart, a megszakadt bérlés miatt megvonhatják tőle a pénzt, és nem tud otthont biztosítani a testvérének. Ezért átveszi bérlője helyét, és úgy tesz, mintha még mindig a kliens irányítaná. Csakhogy a maradék három hét nem telik el eseménytelenül. Még a klubban megismerkedik egy gazdag fiúval, Blake-el, és pár fiatal testben lévő szépkorúval. Majd a fejében megszólal egy hang, aki felakarja őt használni egy dologra.  

A történet megfogott, nagyszerű az eleje, és a folytatás is. De amikor Callie gazdagként kezd el élni, és egy kis románc is beköszön, egy kicsit kiszámíthatóvá vált az egész. Aztán jöttek a meglepetések, hogy az utolsó bérlő igazából miért is akarta pont a mesterlövész Callie-t magának. Nem, ez még így is kiszámítható volt, de akadtak olyan részek, amikre nem számítottam. Például az intézet... a könyv legjobb fejezete, egyszerre volt izgalmas, szorongató, és fájdalmas. De a vége volt a legbrutálisabb, tátva maradt a szám a meglepetéstől. És amikor kezdtem összekaparni a gondolataimat, és a helyére tettem mindent, az utolsó oldal tartogatott még egy fontos morzsát, ami teljesen összezavart... és azóta is rágódom rajta. Remélem a második rész választ fog adni erre, és még több gondolkodni valót ad fel. 

A karakterek közül Callie és Michael a kedvencem. Mindketten erős egyéniségek, kitartóak. Csak azt sajnálom, hogy Michael keveset szerepelt. De gondolom ez a folytatásnál változik. Blake nem fogott meg, de az ő karaktere nekem rejtély, és aki olvasta a könyvet, az tudja mire értem. ;) És ugye van nekünk egy főgonoszunk, aki sunyi, alattomos eszközökhöz nyúl, hogy elérje célját. Ő pedig az Öreg, az Állomás vezetője. Hihetetlen karakter, nagyon agyafúrt. Kíváncsi vagyok, hogy ki is ő valójában. 

Nem győzöm hangoztatni, hogy milyen jó könyv! Ekkora katarzist az Éhezők Viadalánál tapasztaltam utoljára. Viszont van egy gondom ezzel a történettel. Először is leszögezném, oké, addig fejlődött a tudomány, hogy megnőtt az emberek élettartama, de az már fura, hogy egy tizenévesnek egy százvalahány éves a nagyszülője. Sokan középkoruk után vállaltak gyereket? Persze megtörténhet, ezek a kiskorúak és szépkorúak közti korkülönbség, de kicsit túlzásnak tartom. Persze ez az én egyéni problémám. :)    

10/10