Suzanne Collins - Az éhezők viadala

     Van egy néhány oldal, amit rendszeresen látogatok, és az egyiken épp a 2012-es filmek közt szemezgettem, amikor felfigyeltem egy érdekes címmel ellátott filmre, Az éhezők viadalára (The Hunger Games). Olvasgattam a filmmel kapcsolatos dolgokat, amikor észrevettem, hogy ez igazából egy könyvadaptáció. Egyre jobban elkezdett érdekelni a dolog, és ahogy közeledett a bemutató napja, gondoltam letöltöm a könyvet. Még egyszer sem olvastam előbb, mint láttam volna az aktuális mozit. Hát miért is ne? Ideje volt elkezdeni.

     Észak-Amerika romjain, megalakult Panem országa. A középréteg eltűnt, a szegények és a gazdagok közt pedig egyre nagyobb szakadék tátong. A területet a csillogó Kapitólium, és a 13 Körzet birtokolja. De amikor a 13. Körzet fellázad a sanyargatás ellen, eltörlik. És, hogy a többi Körzet még csak véletlenül se akarja követni a lázadás útját, a tehetős réteg, példát statuálva megalapítja az Éhezők Viadalát. Ez egy olyan évenkénti valóságshow, amire minden körzetből kisorsolnak egy 12-18 év körüli fiút és lányt, akik élet-halál harcot vívva szórakoztatják a kapitóliumiakat. Csak egy maradhat, akinek jutalma bőség és jó élet. 

A történet főszereplője a 16 éves Katniss Everdeen, aki anyjával és húgával él együtt a 12. Körzetben. Orvvadászatból és gyűjtögetésből tartja fent magát és családtagjait. A területen kívül eső erdőben tölti szabadidejét vadásztársával Gale-el, bizalmas barátjával.
Elérkezett a 74. Éhezők Viadala, ahol az első cetlijét birtokló, Primrose Everdeen nevét sorsolják ki. Katniss, hogy megmentse húgát a biztos haláltól - legalábbis egy darabig -, önként jelentkezik a helyére. Hamarosan kisorsolják mellé a pék fiát, Peeta Mellark-ot, aki néhány évvel ezelőtt megmentette az éhezéstől. De itt most nincs helye a hálának, könyörtelennek kell lennie, ha megakarja nyerni a Viadalt, ha megakarja nyerni az életét. 

     Suzanne Collnis - az írónő - eddig egyik munkáját sem ismertem, de ez a durva trilógia örök favoritommá vált. Négy nap alatt olvastam ki az első kötetet - ami nálam a szűkös szabadidőm miatt rekordnak számít ;P -, és a három közül ez a legnagyobb kedvencem. Miért? Mert ennél a résznél láttam még reményt egy aránylag boldog végkifejletre. Ami többé-kevésbé meg is volt, de...na jó, ezt a témarészt egy kicsit még jegelem, majd elmondom a többi kötetről is a véleményem, de most inkább csak Az éhezők viadalára koncentrálok. Na szóval hol is kezdjem. Az első pár oldalt csak olvastam, de fogalmam sem volt hol járok. Mármint a könyvbéli cselekményekre gondolok. A főszereplő, Katniss szemszögéből van minden elmesélve, aki ébredés után rögtön belevág a dolgok közepébe. Mielőtt még elvesztem volna a 12. Körzetben, az írónő szép lassan bevezetett a részletekbe. Idővel megismertem Catnip-et, a családi állapotát, a barátait, a lakhelyét, az életét nagyban megmentő hobbiját, és az évtizedek óta tartó rettegett Viadalt, amiben eleinte a gyerekek bűnhődtek a szüleik bűneiért - a lázadásért -, de később inkább egy megszokott "programmá" vált a tehetős - ahogy tesóm mondaná - giccspatkányok szórakoztatására.
Próbálom ajánlgatni ezt a trilógiát a környezetemben, de nagy bánatomra az emberek többsége a hetilapokon kívül semmi egyebet nem olvas. :( Ezért a fórumokon olvasom el a könyvet ismerők véleményeit. Nagyon sok tizenéves kedvence ez a könyv, holott szerintem nem igazán nekik való. Igaz fiatalokról szól, de nem ajánlanám kiskorúaknak. Borzasztó jövőképet mesél el az íjászcsaj, amiben szülők és gyermekek rettegnek évről-évre, mert volt néhány bunkó politikus meg mit tudom én pénzeszsák, akik 24 fiatalt csak úgy egyszerűen beterelnek egy Arénába, ahol a kamerák kereszttüzében halomra kell gyilkolniuk egymást. Sajnos azt kell mondanom, nem csodálkoznék, ha valamikor idejutna az emberiség. Már most is pusztítjuk egymást, és a rongy valóságshowk idejét éljük, csak idő kérdése, hogy ezt a két borzalmat valaki egybegyúrja. De sose legyen igazam, legalábbis ebben a dologban NE!
Elgondolkodtató történet, annyi szent. Már a kezdeti dolgok, amit ezek a Lady Gaga szerű népek csinálnak, az felháborító, hát még amit szegény "kiválasztottakkal"! Elvárják, hogy hálásak legyenek a felkészítés alatt kapott étel-ital áradatért. Mosolyogjanak a kapitóliumiakra, majd örömmel vegyenek részt a halálos "sporteseményen". Ilyet!
Kicsit kidühöngtem magam a hatásos történet miatt, most jöjjenek a karakterek. Katniss Everdeen az egyik legkedvencebb hősnőm. Fiatal, de a kemény élet miatt hamar felnőtté kellett válnia. Nem kellett sok idő, hogy azonosulni tudjak vele. Bátor, kitartó, akiben leginkább húga miatt maradt meg még a lélek. Miatta küzdött, mert nem akarta magára hagyni, és később egy olyan emberért is, akinek hálával tartozott. A szőke Peeta igazi galamblélek, kedves, segítőkész, megértő, aki tiszta szívből tud szeretni. Igazi herceg a fehér lovon, aki a mesékkel ellentétben itt nem igazán megmentő. Katniss őt védelmezi, még élete árán is, amikor lehetőség nyílik mindkettejük megmenekülésére. Több van köztük mint barátság, amit a részeges mentoruknak köszönhetnek. Haymitch tettei, és beszólásai sokszor idegesítőek voltak, de olykor humorosak is. Főleg az Effie-vel közös jeleneteknél.
Kevés vicces dolog volt a könyvben, de azért akadt pár rész, ami olvasása közben nem volt folyamatos görcsben a gyomrom. A történet nagy része sakkban tartott, mert teljesen átéltem a Katniss-el történteket. Mintha én is részt vettem volna a hivatalos megjelenéseken, az arénabeli szörnyűségeken. Sokszor megpihen a cselekményvezetés, de azt hiszem ennyi kell. Nem lehet folyton akció, mert akkor az egész elvesztené a valóságtartalmát. Viszont ahol kell, és még a legváratlanabb helyzetekben is ütnek a meglepetés akciórészek. Izgalmasak, mind egy szálig. A vége pedig nagyon jól sikerült kreáció lett. Le van zárva, de mégsem, pont ott marad egy-két elvarratlan szál, ahol kell.
Mostanában nagyon felkapott lett ez a trilógia, ami szerintem maximálisan megérdemli a figyelmet. Tanít, hogy milyenek ne legyünk. Ne váljunk olyanokká, akik kedvtelésből pusztítanak. Sok hülye van, aki cél nélkül, unatkozva szaladgál a világban. Remélem ez a történet továbbra is csak a filmvásznon kel életre, és nem ülteti át senki a mi valóságunkba. Na nem akarok szőrszálhasogató lenni, csak realista vagyok. De hagyom is a félelmem, inkább izgulok a könyvön, meg az év egyik legjobb, bár nem hibátlan regényadaptációján, amiről itt olvashatjátok a véleményemet.

10/10