2012. június 29., péntek

Vavyan Fable - Mesemaraton: Emlékfutam


     Nemrég bezsákoltam Fable Mesemaratonjának folytatását, az Emlékfutamot. A történet nem meglepően hasonló az első részhez, csak más főszereplőkkel. De azért a régi kedvencek is helyet kapnak egy pár bekezdés erejéig.


     Hella Postor, a multigazdag idős hölgy, évekkel később nosztalgiaképp megrendezi az annak idején nagy sikert aratott Mesemaratont, Emlékfutam alcímmel. Versenyzői nem mindennapiak, akik "terheikkel" még inkább színesítik a kalandokkal teli futamot. A vadregényes tájak élvezetét csakhamar beárnyékolják a maffiózók, vámpír és gyilkos támadások, valamint a féltő társak. 
Allegra egy fiatal, lelki gondokkal küzdő írónő, aki egy véletlen folytán összeakad a maffiózók és egy terhes "keresztlány" célkeresztjében lévő indiánfelmenőkkel rendelkező trénerrel, Brayden-nel. Egyességet kötnek, segítik a másikat a versenyhez való felkészülésben, ám hamarosan nemcsak a nyeremény utáni hajsza köti össze őket. 


     Kicsit nehéz dolgom van ennél a könyvnél, mert az elejét nagyon szeretem. Úgy voltam vele, hogy magasan túlszárnyalja az első részt. De a közepétől valahogy megfeneklett az egész történet. Persze haladt a sztori, de idővel a valóságból túlságosan is fantáziába hajlott egy-két dolog. Értem itt például Allegra volt férjének és agyászának boncesetét, amit nem találtam viccesnek, inkább visszataszítónak. Ember olyat nem élne túl, de a két hapsi simán összekapja magát, és továbbmegy. Persze ez egy könyv, de akkor is, az adott történet vagy legyen fantasy, vagy maradjon meg a mai valóságos résznél. Néhány esetnél is akadt némi hiányérzetem. Például a végén a versenyzők további élete egy pár zárójeles szóval ellett intézve, valamint Allegra és Brayden előző életének története is inkább lógott a levegőben, minthogy érdekesen legyen tálalva. Az a kis rész nem volt rendesen befejezve...szerintem. Továbbá az utolsó oldalakat összecsapottnak érzem, és a végső "küzdelmeket" is.
Hogy valami pozitívat is mondjak - a karakterek sokkal jobban tetszettek, mint az előző kötetben. Főleg a két főszereplő, Allegra és Brayden. Közülük is inkább a nőszemély. Eszméletlen volt, amit levágott Faveláékal. XDXD Már azért a részért érdemes volt elolvasni a könyvet. Persze akad jó pár komikus rész, amin remekül ellehet szórakozni, meg pár új kifejezés, amit simán belehet építeni a szlengszótárakba, ezt nem is vitatom. A jól megszokott humoros Fable stílus itt is méltóképp mutatkozik, főleg az elején. A második felén már ritkábban röhintettem el magam, inkább csak eleresztettem egy-két szolid mosolyt.
Az értékeléssel egy kicsit gondban vagyok, mert ha a két művet össze kellene hasonlítanom, akkor...nem, nem tudnék nyertest hirdetni. Mindkettőnél vannak erős és gyengébb részek. De mivel most az Emlékfutamról van szó, meg kell mondjam, azért megérdemel egy jó osztályzatot. Sokszor kellemesen kikapcsolt, elszórakoztam rajta, és a romantikus szál is tetszett. Az írónő szépen bemutatta a  kémiát a két fél között, és az utolsó bekezdésig lehetett azért szurkolni, hogy igazán egymásra találjanak.

8/10    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése