2012. május 8., kedd

Széchey Rita - Segíthetek, doktornő?


     Egyik barátnőm ajándékozta nekem ezt a kicsiny oldalszámú, de tartalmas kis családi történetet. Először csak egy pár oldalt nyálaztam át, mondhatni csak belekukkantottam, de ahogy egyre jobban belemélyültem, már nemcsak kukkantásról volt szó.


     Ez a könyv egy jólétben élő házaspár és kislányuk történetét mutatja be.
Az orvos Anna és az üzletember Gábor házassága, a férfi amerikai munkája miatt ellaposodik, kevés benne a boldogság. E probléma miatt gyermekük, Olívia legnagyobb álma, hogy kistestvére legyen, egyre messzebbre kerül. Anya egyre rosszabbul érzi magát családja "csendes" szétesése és a pletykák miatt, míg apa egy nő után veszi magát. De úton a csábító háza felé, eszébe jut a családja, és elkalandozik. Nem figyel eléggé, ami majdnem az életébe kerül. Autóbalesete teljesen megváltoztatja életüket, s idővel nemcsak a külső sérülések gyógyulnak, hanem a valamennyiük szíven esett sebek is. A gondok megoldásában néhány újonnan szerzett igaz barát és Isten szeretete segíti őket...


Aranyos, és igazán életszerű történet, ami bárkivel megeshet. A szülők szerelme idővel és a távolság miatt már csak szép emlék, de egy szerencsétlenség újra összekovácsolja  a családot. Na igen, ez a mondat nem épp egy aranyos történetre utal, de a harmadik főszereplő, az elsős Olívia tündéri beszédeivel, cselekedeteivel egy kicsit megédesíti ezt a szomorkás sztorit. Szegény kislány irigykedve nézi az osztálytársait, mert azoknak olyasvalakijük van, aki neki nincs. És ez egy testvér. Nem vágyik sokra, de akik megadhatnák neki, azoknak az első a biztonságos háttér kialakítása, és nem még egy gyerek felnevelése. Magyarul a bőrük alatt is pénz van, de sajnálják a többlet kiadást. Egy gyereket akarnak tisztességesen felnevelni, hiába lenne miből még egyet eltartani. Ezt mondjuk egy kicsit megértem, mert manapság a megélhetés még nehezebb, de itt, ebben a történetben inkább az a gond, hogy a szülők csak takaróznak ezzel a kifogással. Inkább az az igazság, hogy sajnálják az időt és a figyelmüket, szeretetüket még egy emberkére fordítani. És ezt a gondolatmenetet egy majdnem katasztrófa változtatja meg. Miért van ez? Találkoztam már ilyennel, a saját életemben is. Csak akkor kezdünk el értékelni valamit, akkor kezdünk el jobban, vagy ténylegesen a másikra figyelni, ha a baj ott kopogtat az ajtónkon, és mint a mesebeli farkas, fél lábbal már bent is van. De a rossz dolgok mögött mindig ott van a jó, csak észre kell vennünk. Még ha először nehéz is. Kis könyvbéli családunk ezt a jót néhány olyan embernek köszönheti, akik ismerik Istent, és azt a békét, amit Ő nyújt. Bár az író belecsempészett némi vallásosságot ebbe a kisregénybe, mégsem telepszik ránk. Nem tart hittanórát, inkább kedvesen tálalja a mennyei szeretetről szóló részeket. Az első oldaltól az utolsóig a családról szól az egész: a szétcsúszásról, a gyermeki áhítatról, a szülők magukkal és egymással szembeni gyötrelmeiről, egymásra találásáról. Eléggé komoly témájú könyv, de bátran a kisgyerekem kezébe adnám, mert valahogy mégis gyermeki módon van megalkotva az egész. Gondolok itt például arra a néhány rajzra, ami a részeket választja el - anya, apa és a kislányuk gondolatait. Na és a vége, Olívia levele az apukájának, megmosolyogtató és egyben szívszorító is. Nem tudom, talán a korral jár, de egyre gyakrabban érzékenyülök el egy aranyos kisgyerek dicsekvő munkája/versmondása  láttán/hallatán.
Ez a történet azért is tetszik annyira, mert teljesen hiteles, életszagú, és bátorságot ad arra, hogy ne féljünk szeretni, szeretetet adni azoknak, akik megérdemlik.

10/10                

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése